Egy kicsit a nemekről

A muszlim nő

Az idegenvezetőnk, egy muszlim nő, azt mondta, hogy a mai világban mindent nőkkel adnak el, illetve olyan ruhákban járnak a nők, amiből minden kilátszik, ezzel tárgyiasítva ezt a nemet.
A muszlim vallásban a nőknek olyan ruhát kell hordaniuk, ami nemcsak a felületét, de az alakját is eltakarja az egész testüknek, mindezt azért, hogy a férjükön kívül más férfi ne láthassa ezeket.
Na, tehát ahhoz, hogy egy nő testét férfi létedre láthasd, el kell venned feleségül. Mint ahhoz, hogy egy tárgyat használj, meg kell venned. És egy nő nem rendelkezhet a saját testéről akarata szerint, pont ezzel tárgyiasítva magát. Ráadásul ott van az is, hogy egy férfinek annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani. Annyi tárgyat veszel meg, amennyire a pénzedből futja.
Szóval mivel is tárgyiasítjuk a nőket?

Azt is említette, hogy ha így, a női másodlagos jegyeket eltakarva megjelenik valahol egy nő, akkor ott emberként lehet jelen, és nem nőként.

Mi van? Tehát attól, hogy valaki nő, és ez látszik rajta, kevesebb, mint egy férfi? Mert az ember, az a férfi, a nő meg az állat és ember közötti entitás? Ezzel az öltözködéssel a nők csak beleegyeznek abba, hogy igen, azért mert nők, nem lehetnek emberileg egyenlők egy férfival. Másfelől meg, miért ne akarna egy nő nőként megjelenni? Egy nőnek (alap esetben) az identitásába beletartozik, hogy nő, és nem értem, hogy miért kéne elrejtenie azért a testét, mert látszik rajta, hogy nő. Akkor a férfiak is öltözzenek be tetőtől talpig, mert különben látszik rajtuk, hogy férfiak, ezért csak férfiként tudtak megjelenni ezeken az eseményeken, nem emberként.

Ez amúgy érdekes, hogy ha azt mondom: ember, alapvetően egy férfi ugrik be mindenkinek. Ha azt mondom, páva, akkor is a hím képe jelenik meg. Miért is? Mert a hímnek vannak látványos megkülönböztető jelei. Ugyanez például a fekete rigónál. De a fekete özvegynél ez pont fordítva van, mert ott a nősténynek vannak látványos megkülönböztető jelei, mint ahogy sok másik pókszabásúnál. És az alapján, amit ez a muszlim nő mondott, az embernél a nőnek vannak ilyen „látványos megkülönböztető jelei”. De akkor meg miért a férfi az „alap ember”?

Gondolatmenetek

Az intelligens ember figyel. Az okos felhasználja az így szerzett információkat. A zseni meg is érti azokat.

Érdekes leírni egy gondolatmenetet. Mire leírod, már rég nem ott tartasz, és azáltal, hogy leírod, a jelentése is más lesz. De már ha a fejedben szavakba foglasz egy gondolatot, már az is kicsit változtat rajta. Néha pont a szavak miatt érted meg, vagy döbbensz rá mélyebb igazságokra, mivel a szavak lehet, hogy pont a jelentésbeli (a gondolat és a leírására használt szó eltérése) különbségek miatt rámutatnak más dolgokra is. Máskor viszont csak veszítenek a jelentésükből a szavak által.

Hát még milyen visszaolvasni. Igazából ezek arra jók, hogy újra eszedbe juttassák azt a gondolatmenetet, amit próbáltál belesűríteni. Olyan, mint amikor ráírsz a kezedre egy szót, hogy majd ha ránézel, rögtön eszedbe jusson az a dolog, amire emlékeztet. Olyanok, mint a file-ok a számítógépen, hogy látod a nevüket, és tudod, hogy vannak, és ha éppen látni akarod az adott dolgot, akkor rákattintasz és megnyitod. Csak itt ezeknek a szövegeknek az elolvasása a kattintás, a file maga meg a gondolat.

Szeretet

Egy elmélet

Ha utálod magad, minden cseppnyi feléd irányuló szeretet után úgy ugrasz, mint a kiéhezett kutya a húsra. 
Ez ilyen túlélési ösztön, nem? Ez alapján a szeretet tartja életben az embereket. A feléd irányuló szeretet, a te mások felé irányuló szereteted, önmagad szeretete, vagy ha más nem, az élet szeretete. De az is lehet, hogy ez az agy egyik módszere, hogy ha látod, hogy mások szeretnek, akkor te is szeretni fogod magad, tehát nem akarsz majd meghalni. Az agy és a test nagyon csalafinta trükköket tud bevetni a túlélés érdekében. Ha ez sem segít, akkor az a természetes kiválasztódás.

Álom

Álom

A raktárban állok, ahol a vámon elkobzott dolgokat tartják. Kezemben egy szelencét fogok. Kinyitnám, ám lakat van rajta. A tartalma nem rejtély számomra: papirusztekercsek, melyek az életről mesélnek.

A szelence elkezd melegedni a kezemben, már szinte forró, ezért leejtem. Fény szivárog ki a teteje alól, rezegni kezd, majd hirtelen elpattan a lakat. A tető felugrik, és vakító fény tölti be a raktárt.

A szemem elé kapom a kezem, majd, amint a fény csillapodik, leengedem a karom.

Egy mezőn állok. Szélcsend van, egy fűszál sem mozdul. Hirtelen egy "sssss" hangot hallok mögülem. Odakapom a fejem, és egy baglyot látok elrepülni felettem. A karmai közül egy girbe-gurba faágat ejt a lábam elé. Lehajolok érte. Érdekes a rajzolata. Emlékeztet valamire, de mielőtt rájönnék, mi az, egy hűvös pukkanást érzek a bőrömön. Felnézek: buborékok szállnak mindenfelé lustán a levegőben. A naplemente narancsos fényei szivárvánnyal keverednek a buborékok törékeny felszínén. Bizonytalanul felemelem a karom, és a bot végét lassan hozzáérintem az egyik gömbhöz. Az vízpárát széthányva kipukkan, attól a ponttól kiindulva, ahol a bot hozzáér, felszámolja saját magát.

Ekkor szellő simogat végig a mezőn. A lemenő napot gyorsan mozgó felhők takarják el. Az ég beborul, elered az eső, majd, mintha egy pillanat alatt tél lenne, havazás veszi át a helyét. Megállíthatatlanul havazik, szinte zúdulnak az égből a hópelyhek. Próbálok menekülni, egyre nehezebben gázolok az először térdig érő hóban, ami pillanatok alatt eléri a mellkasomat, majd teljesen betemet. Kétségbeesetten próbálok kijutni, csak ások, ások, már kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha kijutok, fárad a karom, a lábam, majd, mikor már pont feladnám, sikerül kitörnöm.

A lendülettől négykézlábra esem, körülöttem hódarabok. Pár lélegzetvételig úgy maradok, kifújom magam. Amikor felnézek, egy pillanatig elbizonytalanodom, hogy kijutottam-e a hóból, mert amerre nézek, opálos fehérség vesz körül. Felállok, futni kezdek a ködben, ki akarok innen jutni, ám hirtelen egy kemény falnak csapódom. Visszafordulok, és megint futok, most már óvatosabban, egészen addig, míg megint kőbe ütközöm. Fogást keresek rajta, mászni kezdek, hátha felül kiutat találok. Pár felfelé tett lépés után a fal visszafelé kanyarodik. Fél kézzel tovább tapogatózom, de csak plafonra találok. Egy barlangban ragadtam. A lábam megcsúszik, leesem.

Vízfolyás hangját hallom magam mellett. A földből áttetsző, aranyosan fénylő folyadék csörgedezik. Egy ujjamat belemártom, lenyalom róla a nedvességet: fehérbor! Követem az eret, mígnem kijutok a ködből egy tágas terembe, melynek a falait a talajtól a plafonig képek fedik.

Pont előttem, szemmagasságban, látok egy szabad falfelületet. Valami azt súgja, az ujjammal rajzoljak rá. Odamegyek, s a mutatóujjamat a kőhöz érintem. Egy folt keletkezett alatta. Ettől felbuzdulva megformálom a szelencét. Mikor elégedett vagyok az eredménnyel, hátralépek. A rajzom életre kel, és megint fény látszik a teteje alatti résekben. Aztán kinyílik, és megint eláraszt a világosság. Ezúttal magabiztosan lehunyom a szemem.

Mikor kinyitom, újra a raktárban vagyok. Időközben beesteledett, immár éjjel van. A szelence eltűnt, s vele együtt a papiruszok is. Ettől csalódott leszek, dühödten rontok ki a raktárból, könnyeimmel küszködöm, majd hirtelen megtorpanok, letaglóz a felismerés. Megértettem.

Melegség árad szét a testemben, és nem érzékelek semmi mást, csak a dobogó szív hangját.

Manipuláció

Mi számít manipulációnak? Mert ha minden olyan gesztust, amit tudatosan teszünk egy másik ember felé annak érdekében, hogy kifejtsünk rá valamilyen hatást, (úgy, hogy ő azt ne vegye észre, hogy mi szándékosan kifejtettük rá,) manipulációnak nevezünk, akkor az emberi kommunikáció minimum fele bizony manipuláció. Amikor megkérdezed a szomszédot, hogy hogy van. Amikor készséges vagy a kollégáiddal. Amikor a suliban mindenkire mosolyogsz, még akkor is, ha nincs semmi kedved mosolyogni. Egyszerűen bármi. Akkor mégis miért gondolnak erre sokan úgy, mint egy rossz dologra? Hiszen a mindennapjaink része. Ha úgy vesszük ilyenkor is irányítasz másokat a tudtuk nélkül. Csak ugye, ha valami jól esik, akkor nem gondolkodunk el azon, hogy aki tette az miért tette. A felsorolt példáim közül mindegyiket saját célok elérése érdekében csinálja az ember, mert ugye ki ne akarna jó benyomást tenni a másikra? Ezért gondolom, hogy akkor csak azt számítják manipulációnak, amit saját célból, mások kárára teszünk. Ha így van, akkor viszont  sok mindent jellemeznek jogtalanul ezzel a szóval.

Telepátia forever!

Esküszöm fel kéne találni a telepátiát. A kommunikáció az a dolog, ami miatt simán lehet öngyilkosnak lenni. Mert az néha rohadt ijesztő, hogy mennyire nem tudom szavakba önteni, amit érzek. Nem is az, hogy nem tudom, hanem, hogy nem lehet. Mire megfogalmazom, hogy minél pontosabb legyen, egyrészt már nem lesz annyira őszinte, másrészt minden egyes szó, sőt a szórend is módosít rajta egy kicsit. Ezért szoktam inkább magamban tartani mindent, mivel még azelőtt rá kell jönnöm és meg kell fogalmaznom, hogy mi is a baj, mielőtt bárki észrevenné, hogy nincs minden rendben és megkérdezné, hogy miért. Mert, ha sikerül rájönnöm, hogy mi a baj, akkor meg is tudom fogalmazni, és ha meg tudom fogalmazni, akkor meg is tudom rá találni a megoldást. Erre van a pszichológus: ha valaki tudja, hogy valami baj van, de nem tudja megfogalmazni, akkor a pszichológus segít neki. Mert tudniillik, akkor értetted meg egy érzésed, vagy reakciód igazán, ha szavakba tudod foglalni. Hiszen az ember csak azt érti meg, amit saját maga teremtett.
Az érzést gondolom mindenki érti, viszont, hogy a reakciót miért írtam ide, az magyarázatra szorulhat. Szokták azt mondani, hogy tölts egy kis időt egyedül, hogy megismerd önmagad. Ez a legnagyobb hülyeség. Ha egyedül vagy, kb. bárki lehetsz, hiszen úgy viselkedsz, ahogy akarsz. Viszont amikor másokkal vagy, akkor bármit teszel, annak következménye lesz. Vagy, ha bármit nem teszel, annak is. Ilyenkor tudod meg azt is, hogy másokhoz hogy viszonyulsz. Mivel az ő tetteik alapján meg tudod őket ismerni.
Ezért veszélyesek sokszor a szavak. Én is mindig beleesem abba a hibába, hogyha többször egymás után valamit nem úgy csináltam, ahogy kellett volna, akkor azt hiszem, hogy egy kedves mondattal tudom a tetteimet ellensúlyozni. Pedig ez sosem elég. Ha azt hiszed, hogy ennyivel meg is oldottad, akkor biztos, hogy legközelebb is ugyanúgy rosszul fogod csinálni azt a dolgot.

Kapcsolatok

Szokták mondani, hogy manapság ritka az egész életen át tartó házasság. Szánalmas, hogy már ha fél évig együtt vagy valakivel, az hosszúnak számít. A legtöbben ezt a vallás háttérbe és a szexualitás előtérbe kerülésével magyarázzák. Biztos ez is hozzátesz valamit, viszont szerintem a fő ok az egyén fontosságának erősödése. A mai embernek saját maga a legfontosabb. Minden reklám, az egész média ezt üvölti magából, hogy mi önért vagyunk, mert ön megérdemli. Egy párkapcsolatnak pont az a lényege, hogy magad mellett egy másik emberre is kell gondolnod, hogy megosztod vele az életed, és hogy annyira fontos neked, mert tiszteled és szereted, hogy akár a saját érdeked elé is helyezed az övét. Ez nem konzervatív világlátás, hanem a hosszú és boldog párkapcsolat titka. És elég szomorú, hogy ez egy titok, amit nem tud mindenki. A fogyasztói társadalom ide is kiterjed: amint valamit nem úgy csinál a partner, ahogy a másik elvárja, rögtön kidobja és jöhet is a következő. És itt is olyanokat akar magáénak az ember, akire nincs is szüksége.


Vagy az is lehet, hogy a múltban is így lett volna, ha nem a házasság az elvárt társadalmi forma. Lehet, hogy az ember tényleg nem arra van teremtve, hogy egyetlen személlyel élje le az életét. Végül is az ősközösségekben nem volt ám ilyesfajta kisajátítgatás. De akkor miért vágyunk a "nagy Ő"-re? Ez is csak egy, a társadalom által belénkvert elv? Lehet, hogy azok az elkeseredett emberek találták ki, akiknek nem sikerült az eddigi partnereik közül senkivel sem megtalálni az általuk boldogságnak definiált dolgot, ezért kétségbeesetten alkottak maguknak egy kapaszkodót, amiben hihetnek (mert ugye az emberek imádnak hinni dolgokban).
Térjünk vissza az alapokhoz. Alapvetően azért szeretünk bele valakibe, mert a szervezetünk úgy gondolja, hogy életképes utódot tudnánk az illetővel nemzeni.* Ez alapján az is lehetséges, hogy amint már nem érez így a szervezetünk "szívünk választottját" illetően, jelez, hogy keressünk új partnert. Csak ugye régebben a társadalmi, financiális és egyéb nyomások miatt ez nem volt a lehetőségek között.


*Nyilván ez ennél sokkal összetettebb, csak mivel most nem ez a kérdés, ezért felettébb leegyszerűsítettem.